Ha nem járunk el diplomatikusan egy ingatlan megtekintésekor, akkor szélsőséges esetben akár a teljes ügylet is meghiúsulhat, hívta fel rá a figyelmet Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa. A szakember azt javasolja a lakásvásárlóknak, soha ne véleményezzék vagy minősítsék az adott ingatlant első ránézésre, mert azzal sokat árthatnak. Kiemelte, hogy konkrét számokról sem érdemes az első találkozón tárgyalni, mert ezzel hátrányos pozícióba kerülhetünk.

Ingatlanvásárláskor számtalan tényezőre kell odafigyelniük a vevőknek, kezdve onnan, hogy mennyire zajos a környék, folytatva azzal, hogy milyenek a tulajdoni viszonyok, egészen a fizetendő terhekkel bezárólag. A nagy koncentrációban viszont sokan hajlamosak megfeledkezni a lakásvásárlói etikettről, ami alapjaiban határozhatja meg, hogy miként alakul az adásvétel.

Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint vannak olyan elengedhetetlen, sokszor természetesnek vett szabályok, amelyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni. Példaként említette, hogy a lakás bejárásakor húzzunk lábzsákot és mindig érkezzünk időben, hiszen már ezzel is a megbízhatóság érzetét erősítjük a tulajdonosban.

A szakember kiemelte, miután megnéztük az ingatlant, nagyon fontos, hogy a helyszínen soha ne minősítsük azt az első benyomás után, mert saját magunknak tehetünk ezzel keresztbe.

„Tilos véleményt formálni rögtön a legelején, akár pozitív, akár negatív tapasztalatokkal gazdagodtunk. Diplomatikusnak kell maradnunk, mert könnyen kicsúszhatnak olyan gondolatok is a szánkon, amelyeket esetleg a későbbiekben megbánnánk. Ha túlzottan dicsérjük az ingatlant, nehezebb lesz alkudni az árból, ha pedig lehúzzuk azt, akkor a tulajdonos kevésbé szívesen tárgyal majd velünk a továbbiakban, ami akár az adásvételt is meghiúsíthatja” – mutatott rá.

Bízzuk ingatlanosra a visszajelzést


Gadanecz Zoltán megjegyezte, teljesen felesleges megkérdezni azt is a helyszínen, hogy mi az utolsó ár, amit az eladó elfogadhatónak tart, hiszen a fejében már kialakult egy kép, amin aligha fog csettintésre a kedvünkért megváltoztatni.

„Nem szabad számokat kimondatni a tulajdonossal, mert nemes egyszerűséggel hátrányos tárgyalási helyzetbe kerülünk.

Ekkor még nem tudhatjuk, meddig szeretnének még benne lakni, milyen feltételek mellett lehet beköltözni, ami a továbbiakban tárgyalási alapot jelenthet és az árat is markánsan alakíthatja” – fogalmazott.

A GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint emiatt is érdemes szakértői segítséget kérni. A bejárást követően az ingatlanossal tudjuk egyeztetni, melyek azok a komolyabb tételek, amelyekre esetleg még költeni szeretnénk a vásárlást követően, és ennek tudatában tudunk alkudni is az irányárból.

Szót ejtett arról is, az etikett része, hogy az érdeklődők visszaszólnak a tulajdonosnak a döntésükről, akár érdekli őket komolyabban a lakás, akár nem. Ez viszont nemleges válasz esetén sokszor elmarad, mert nehéz anélkül közölni ezt, hogy ne bántanánk meg vele az eladót. Az ingatlanosok viszont ezeket a feladatokat is ellátják és megadják a megfelelő visszajelzést a tulajdonosnak.

Gadanecz Zoltán ezzel kapcsolatban megjegyezte azt is, a lakásvásárlóknak nem érdemes határidőt adni arra vonatkozóan, hogy mikor szólnak majd vissza, hiszen általában nem csak egy ingatlant tekintenek meg, és ha beesik egy újabb potenciális lakás, akkor újra és újra tolódik ez az időpont, ami miatt az érdeklődő egy idő után már nem lesz komolyan vehető.

 

Forrás: GDN ingatlan

Borítókép: Andrew Wise // Unsplash