Az építési területekre és az ott dolgozókra számos munkavédelmi és egyéb biztonsági előírás vonatkozik. Ezek egyik fontos szegmense a megfelelő biztosító eszközök használata, melyek segítik a balesetek elkerülését. Ehhez az egyik legalapvetőbb kellék egy minőségi állvány lehet.

A ház körüli kisebb munkáktól a több száz embert mozgató építési feladatokig a megfelelő biztonság mindig elsődleges. A balesetek elkerülése, a dolgozók védelme kulcsfontosságú szempont. Ennek megfelelően a hivatalos kivitelezési munkákra számos jogszabály és előírás vonatkozik, melyek betartása munkavállaló és munkáltató közös érdeke. A munkavédelmi előírásokkal kapcsolatos sarkalatos pontokat jellemzően erre külön kijelölt szakember végzi. Ő figyel a szabályos munkavégzésre, illetve folyamatosan dokumentálja a hiányosságokat és javaslatokat tesz a javításukra.

A munkavédelem hatáskörébe a különböző eszközök, szerszámok és védőfelszerelések is beletartoznak. Utóbbiak viselése, illetve a szerszámok rendeltetésszerű használata munkavédelmi szempontból szintén kiemelkedő jelentőséggel bír. Kivitelezési munkák során számos olyan eszköz is rendelkezésre áll, melyek képesek garantálni a biztonságos mégis hatékony munkavégzést. Ide sorolható a munkaállvány is, mely a magasban dolgozók számára nyújt biztos alapot.

 

A minőség védelme

Minden szerszámra és védőeszköze igaz az, hogy a megfelelő minőség és kifogástalan műszaki vagy általános állapot alapvető fontosságú. Egy hibás eszköz csúnya baleseteket is okozhat, ahogy a nem megfelelően kiépített védelem is veszélyes szituációkhoz vezethet. Így az sem mindegy, hogy milyen munkaállvány áll rendelkezésre a munkaterületen. Egy silányabb, elhasznált vagy épp hibásan telepített állványzat alkalmazása súlyos következményekkel járhat. De természetesen erre is léteznek vonatkozó jogszabályok.

 

A legtöbb építkezéseken használt munkaállvány hivatalos tanúsítvánnyal vagy megfelelőségi igazolással rendelkezik. E dokumentumok igazolják, hogy a szerkezet biztonságosan használható és minden előírásnak megfelel. A használat során természetesen a munkaállványok állapota is amortizálódhat, így időközönként nem árt azt felülvizsgáltatni. Költség szempontjából sem mindegy, hogy egy meglévő állvány karbantartását kell kifizetni vagy új eszköz beszerzése szükséges.

 

Állványok minden feladatra

Bár egy munkaállvány alapvetően kifejezetten egyszerű eszköz, mégis sok különböző típus lelhető fel a forgalmazók kínálatában. Népszerű kategóriának számítanak például a gurulóállványok, melyek lényegében mobilizálják a biztonságot. A kerekek elsősorban a mozgathatóságot segítik, mely által az egyes munkaterületek között probléma nélkül mozgathatják az állványt. A kerekek fékezésével pedig egy stabil, biztonságos alapot kapunk a magaslati munkákhoz.

A munkaállványok az alkalmazás alapján is kategorizálhatók. Alapvetően a háztartási, félprofi és profi halmazokkal találkozhatunk a kínálatban. Előbbi értelemszerűen csupán ház körüli munkák, kisebb szakmunkák kivitelezéséhez ajánlott. A félprofi állványok képezik az átmenetet – ezek az eszközök már komolyabb igénybevételt is elviselnek és munkamagasságuk is jelentősebb. A profi állványok pedig a nagyobb volumenű kivitelezési munkák során hasznosíthatók, mint kiváló minőségű védőeszközök. Tanúsított biztonság és páratlan munkamagasság, ezt kínálja egy professzionális munkaállvány.